Termékek Herend Herald Látogatási információk    

Megnyílt legújabb büszkeségünk

márc
19.

Megnyílt a SkyCourt, azaz Égi Udvar nevű új utas terminál pénteken a Liszt Ferenc repülőtéren. A szerdán Ferihegyi repülőtérről átkeresztelt légikikötő új csarnoka a 2-es terminál A és B épülete között kapott helyet, benne éttermekkel, vámmentes boltokkal, kávézókkal és a Malév új business várójával. Az exkluzív boltok között pedig a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 12. hivatalos márkaboltjával, az „Edennel.”

A világ nagyvárosaiban található Herendi üzleteken kívül kiemelten fontosnak tartjuk saját bolthálózat üzemeltetését Magyarországon is. Az egységes arculattal, szolgáltatásokkal, Herendtől megszokott minőséggel és választékkal eddig 11 helyen találkozhattak hazánkban.

A márkaboltok, hagyományosan egy-egy ismert herendi dekoráció nevét viselik. Ferihegy új büszkeségében, a SkyCourt élményterminálon nyíló márkabolt esetében is ezt a hagyományt követtük. A több mint 4 ezer különböző dekoráció közül, az elmúlt évek egyik legsikeresebb mintájának nevét kapta a Manufaktúra számára is kiemelt jelentőségű „ékszerdoboz”, a tegnap hivatalosan is megnyílt 12. hivatalos üzlet, az „Eden” márkabolt. Az „Eden” minta bájos, könnyed pillangója a repülés örök vágyát szimbolizálja – ahogy az élményterminál építészeti megoldásai is –, s elnevezése utal az üzlet pazar választékára, ’paradicsomi’ vásárlási körülményeire egyaránt.

Az „Eden” Márkaboltban megtalálhatók lesznek a Manufaktúra tradicionális mintái és formái mellett az elmúlt évek sikertermékei, a Frankfurti Nemzetközi Vásáron bemutatott Herendi újdonságok, és a fiatalabb generációk körében különösen kedvelt Herendi ékszerkollekció darabjai is, több mint 30 millió Ft-os induló készlettel.

A hétvégi nyílt napokon bárki betekintést nyerhet az Edenbe, sőt szombaton 16-tól 18-óráig Szinetár Dórával, március 20-án, vasárnap szintén 16-tól 18-óráig Bereczki Zoltánnal találkozhatnak a márkaboltban.

A hivatalos megnyitón Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet. Az átadási ünnepségen Kocsis Zoltán vezényletével több Liszt darabot, valamint Bartók, Dvorzsák és Johann Strauss darabot játszottak el a Nemzeti Filharmonikusok, majd Miklósa Erika, a magyar kultúra utazó nagykövetének csodálatos hangja töltötte be a terminálépületet. Az utasok március 27-én vehetik birtokba a terminált.

Találkozzunk a felhők alatt, az Edenben!